Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Kristóf Réka

Kristóf Réka

Énekművész

Fotó: Dömötör Ede

Kristóf Réka szülővárosában, Komáromban, majd a gimnázium után közgazdász tanulmányai mellett Győrött a Richter J. Konzervatóriumban Dobi-Kiss Veronika tanítványaként ismerte meg igazán az énekesi munka szépségeit. Ezt követően a brémai Zeneművészeti Főiskolán Thomas Mohr és Laki Krisztina osztályában fejlődött.
2018 nyarán a müncheni August Everding Színiakadémia operaszakos hallgatójaként diplomázott, énektanára Fenna Kügel-Seifried volt. Tanulmányai során már több szerep megvalósítására volt lehetősége. Énekelte például Juliska szerepét E. Humperdinck híres meseoperájában, a „Jancsi és Juliskában”.
2018-ban a Bajor Állami Operaház vendégénekeseként Richard Strauss „Rózsalovag” c. operájában a Kalaposnő, Ernst Krenek „A diktátor” c. operájában pedig Charlotte szerepében volt látható.
A 2018/19-es évadtól a Trieri Színház magánénekese, ahol Donna Elvira, Frau Fluth, Almaviva grófnő, Mimì, Hanna Glawari, Poppea, Feldmarschallin, Az énekesnő (Boesmans – Reigen) szerepei mellett Poulenc La voix humaine monooperájában láthatja a közönség. 2019-ben vendégszerepelt Bregenzben Beethoven Fideliójában Marzelline szerepében és a szentmargitbányai kőfejtőben Mozart 1. udvarhölgyeként.
Kristóf Réka munkásságában kiemelkedő szerepet kap a régi zene. Bach, Händel, Vivaldi, Albicastro, Hasse, Pergolesi, Telemann szólókantátáinak és oratorikus műveinek rendszeres előadója. 2017 őszén az Accademia di Monaco zenekarral Joachim Tschiedel vezénylésével F. X. Sterkel „Il Farnace” c. operájának címszerepét alakította. Az előadást a Bajor Rádió közvetítette. 2021-re Alceste címszerepére kérték fel a Gluck Festspiele keretein belül Nürnbergben.
Szintén az Accademia di Monaco kíséretével 2019 márciusában jelent meg „In furore” c. debütáló lemeze, amelyen A. Vivaldi és G. F. Händel motettái hallhatóak. A lemezt 2019-ben a Deutsche Schallplattenkritik Klassisches Lied / Vokalrecital kategóriájának díjára nevezték.
A közönség Kristóf Rékát az operaszínpad mellett számos koncerten is hallhatja. Szólóestje a new yorki Carnegie Hallban pályájának egyik kiemelkedő eseménye volt. Visszatérő szólista a MüPa színpadán, ahol 2021 márciusában Várdai István és a Capella Savaria zenekarral együtt lesz hallható. 2018-ban a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal Richard Strauss Négy utolsó dal c. ciklusát énekelte Ligeti András dirigálásával.
A BMC, a Liszt F. Zeneakadémia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Kaposfeszt, a Würzburg Mozartfesztvál, a düsseldorfi Benrath-kastély, a müncheni Prinzregententheater, a Gasteig Philharmonie, a Trieri Dóm és Konstantin Bazilika csak néhány helyszín, ahol szólistaként szerepelt vagy szóló estet adhatott már. Repertoárjába tartoznak Beethoven 9., Mahler 2. szimfóniája mellett többek között Tippett, Poulenc, Mendelssohn, Mozart, Dvořák, Kodály és Rossini óratórimai is.
Kristóf Réka több versenygyőzelmet tudhat magáénak. 2018-ban a düsseldorfi Anton Rubinstein Akademie énekversenyének első díját nyerte el. Szintén 2018-ban a Nürnbergi Mesterdalnokok énekverseny középdöntőse, a berlini Bundeswettbewerb döntőse volt. 2017-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese, a brémai Wagner Társaság és a Deutsche Bühnenverein ösztöndíjasa volt és elnyerte a Gasteig Musikpreis különdíját.