A negyedik tenorként is emlegetett operaénekes, karmester, zeneszerző, José Cura vezényletével csendül majd fel Puccini A Fecske című operája szeptember 7-én és 9-én a pécsi Kodály Központban. A Zeneszüret Fesztivál 2023 című programsorozat keretében megvalósuló előadás kapcsán a mesterrel egyebek közt arról beszélgettünk, hogyan készül fel egy-egy mű dirigálására.

- Milyen érzésekkel készül a közelgő premierre?

- A fecske pécsi bemutatója operatörténelmi jelentőségű pillanat. Ez az opera ritkán szerepel a repertoárokon, pedig több okból is különleges. Először is nagyszerű a zenéje. Mindenki számára könnyen befogadható, így a közönségnek azt a rétegét is megszólíthatjuk vele, akik amúgy nem szoktak operát hallgatni. És a fiatalokat is megnyerhetjük általa a műfaj számára. Ráadásul Pécsett még sosem volt látható ez a darab, így azok, akik ott lesznek a bemutatón, beírják magukat a történelemkönyvekbe. A Filharmónia Magyarország nemcsak Pécs, de az egész ország szempontjából fontos szerepet vállal magára. Állami intézményként felelősségük, hogy ne csupán a már ismert előadókat szerepeltessék, de a fiatalabb generáció kiemelkedő művészeit is bemutassák a közönségnek. Ebben az előadásban számos fiatal művész szerepel, és nekünk, az érettebb generációnak kötelességünk, hogy továbbadjuk nekik a tudásunkat. A Filharmónia Magyarország segít bennünket ebben. Mi teljesítjük a kötelességünket. Most a közönségen a sor, hogy eljöjjön, megnézze az előadást, ezáltal támogassa a fiatal művészeket.

- Mi teszi különlegessé ezt a Puccini-művet?

- Akik eljönnek, hogy meghallgassák ezt a csodálatos zenét, számos érdekességet fedezhetnek majd fel. Az egyik ilyen, hogy A Fecske zenéje mennyire szorosan kötődik ehhez a közép-európai területhez. Hiszen Puccini zenéjének jellegzetességei mellett sok Lehárra jellemző vonás, sőt egy kis Strauss-hatás is felfedezhető benne. Rengeteg valcer és egyéb, az operett műfajra jellemző zenei elem megfigyelhető ezekben a lenyűgöző dallamokban, így a kelet-európai közönség otthonosan érezheti magát a mű hallgatásakor.

- És mi a helyzet Önnel? Melyik részt kedveli leginkább?

- Én az első felvonást szeretem a legjobban, mert szinte forradalmian újító és modern, kiemelkedik Puccini életművéből. A Toscára vagy a Turandot-ra jellemző masszív első felvonással szemben itt már-már kamarazenei élményt kapunk. A szereplők úgy énekelnek, mintha a nappalijukban ülnénk, és a zene nyelvén beszélgetnénk egymással. Ebben az értelemben feltűnően hasonlít például Strauss Rosenkavalier című művére. De a mű története is megérintett. A fecske fő üzenete a szabadság iránti vágyból és az elszakadás nehézségéből adódó paradoxon. A cím is erre utal, hiszen ez a kis madár minden évben útra kel, majd visszatér a fészkéhez. Ez az opera ugyanezt a hűséget tükrözi. Magda, a főhős kalitkában érzi magát, vágyik rá, hogy szárnyat bontson és világot lásson. Amikor mindez megadatik neki, végül mégis visszatér Rambaldohoz, nem tud tőle elszakadni. A szabadság és a rabság, az önzés és a szerelem keveredik egymással ebben a mélyen emberi történetben.

- Hogyan készül fel egy mű levezénylésére?

- Amikor egy új darabon kezdünk dolgozni, először a forgatókönyvet tanulmányozom. Csak utána figyelem meg, hogy a kottában leírt zene hogyan kapcsolódik a tartalomhoz. Persze, híres művek esetében már ismerjük a zenét és a szöveget is, ilyenkor nehezebb elkülöníteni egymástól a kettőt. Én azonban nem a szó szerinti szöveget, hanem a mögöttes tartalmat szeretném megérteni. Ha sikerül, azon kezdek gondolkodni, hogyan tudom átadni ezt az esszenciát a zene felhasználásával, és hogyan találok módot arra, hogy kapcsolódjak a közönséghez. Hogyan tudom elérni, hogy az emberek ne csak aznap este, de még másnap, a következő héten, sőt talán még az azt követő időszakban is beszéljenek az előadásról, gondolkodjanak azon, amit láttak. Számomra ez a siker.

- Ön énekes, karmester, rendező, zeneszerző. Valódi polihisztor. Hatással van mindez egymásra az alkotófolyamat során?

- Bizonyára. Énekesként például arra törekszem, hogy alkalmazzam azt a hozzáállást és azokat a készségeket, amelyekre karmesterként tettem szert. Karmesterként pedig arra próbálom ösztönözni a zenészeket, hogy úgy frazírozzanak, mint egy énekes. Nincs olyan hangszer, amely úgy tudná kifejezni az érzések finom árnyalatait, mint az emberi hang. Ha sikerül átadnunk ezt az esszenciát egy zenekarnak, az maga a varázslat.

- Hobbiként egy másik művészeti ág, a fényképezés is része az életének. Hogyan választja meg a képek témáját?

- Egyfajta kutatásként kezdtem el fényképeket készíteni, és főleg az embereket tanulmányoztam. Ez a színészi fejlődésemet szolgálta, mert hiszem, hogy csak akkor lesz valakiből jó színész, ha vannak történetei, ha gazdag élettapasztalattal rendelkezik. Ezért az utazásaim során mindig magammal vittem a fényképezőgépemet, és megpróbáltam rögzíteni a pillanatokat, az arcokat és a különböző helyzeteket. Ezek a tanulmányok sokat segítettek az egyes karakterek megformálásában. Nem terveztem, hogy ezt az anyagot nyilvánosságra hozom, de egy barátom a tudtom nélkül megmutatta a képeimet egy szerkesztőségnek, akik meglepetésemre egy napon felkerestek azzal, hogy szeretnék kiadni a fényképeimet. Először haboztam, mert úgy gondoltam, senki nem érdekelnének, hiszen nem vagyok hivatásos fotós. De a kiadó végül meggyőzött, mondván: „Te művész vagy, rengeteg követővel, akik kíváncsiak rá, hogyan látod a világot, és hogy jutottál el oda, ahol vagy”. Így végül beleegyeztem, hogy kiadják a könyvet.

- Az imént szó került az ifjúságról. Milyen tanácsai lennének a fiatal generáció számára?

- Nehéz tanácsot adni, mert a világ mára nagyon sokat változott ahhoz képest, amikor én voltam fiatal. Engem nem vett körül ennyi technikai eszköz, nem játszott ekkora szerepet az életemben a közösségi média. Ezek az eszközök hihetetlenül hasznosak, de csak akkor, ha jól használjuk őket. Azt tanácsolnám, hogy legyenek nagyon óvatosak, mert a közösségi média manapság könnyen híressé teszi az embereket anélkül, hogy igazán kiemelkedővé válnának. Mielőtt közönség elé állnak, győződjenek meg róla, hogy van mit mondaniuk, és hogy a teljesítményük elég erős és értékes ahhoz, hogy kiállja az idő próbáját. Ha túl gyorsan érik el a csillagokat, könnyen a földre zuhanhatnak, ami gyakran feldolgozhatatlan trauma. Sokan emiatt küzdenek alkohol problémákkal, depresszióval, pánikrohamokkal. Szomorú, hogy sok tehetséges embert azért veszítünk el, mert nem hagynak elég időt maguknak arra, hogy a tehetségük kiteljesedjen. Énekesnek, karmesternek vagy rendezőnek lenni olyan, mint egy magot elültetni. A tehetség a mag, a mesterség pedig a fa, amivé nő. Időre és következetes erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy az apró magból hatalmas fa fejlődjön. Az emberek világában sincs ez másképp.

Forrás: José Cura a pécsi Kodály Központban lép színpadra (magyarnemzet.hu)