Gálakoncerttel ünnepeljük a Filharmónia Magyarország, mint az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezőjének 10 éves jubileumát. A Filharmónia több mint 70 éve meghatározó szereplője Magyarország klasszikus zenei életének, az elmúlt tíz esztendőben ismét országos társasággá alakulva kiváló programok sora fémjelezte a működésünket. Ez idő alatt támogattuk a tehetségeket ösztöndíjakkal és zenei versenyekkel, koncertjeinken a legnagyobb világsztárok léptek fel, továbbá innovatív, új programokkal hoztuk közel a zenét minden korosztály számára.
A gálakoncert fellépői között olyan együtteseket és művészeket köszönthetünk, akik a Filharmónia koncertjeinek nélkülözhetetlen és állandó résztvevői: kiemelt stratégiai partnerként közreműködik a Vashegyi György vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, valamint a Nyíregyházi Cantemus Gyermekkar és a Pro Musica Leánykar részvétele is ezt a széleskörű és eredményes együttműködést példázza.
Az est programja is számos különlegességet tartogat, melyben olyan ritkán előadott művek is helyet kaptak, mint Francis Poulenc kétzongorás versenyműve és Hidas orgonaversenyének részlete, amit Bartók, Kodály és Erkel dallamai tesznek teljessé. A műsort méltóképp koronázza meg Joseph Haydn 70. D-dúr szimfóniája, mely először a fertődi Esterházy-kastély új operaházának alapkőletételekor hangzott el.