Ezen a koncerten három olyan mű hangzik el, mely a szerzője életében valamiképpen az elvágyódást, sőt, az egzotikumot fejezi ki. Sőt, a három északon alkotó zeneszerző ezekben a darabokban délre, de legalábbis másik vidékre kalandozik. De miért olasz Wolf Olasz szerenádja? Az izgő-mozgó, olaszosan sokat és gyorsan beszélő zene eleve eszünkbe juttathatja Itáliát, másrészt Wolfra állítólag hatással volt Eichendorff: Egy naplopó életéből, melyben a főhős Itáliába keveredik, és itt álmodozza végig a könnyed nyári éjszakákat. Wolf zenéje nem annyira álmodozó, de a gondolatban Olaszországba keveredést tetten érhetjük.  

Schumann Csellóversenye akkor keletkezett, amikor családjával együtt Drezdából Düsseldorfba költözött. A környezetváltozás, az új állás és a Rajna közelsége ihletően hatott rá, ekkor fejezte be a Rajnai szimfóniát is. Másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező mentális betegségek hatására, bár még csak negyvenéves volt, műveiben egyfajta összegzési szándék figyelhető meg, mint aki tudja, hogy „kései” műveit írja már. Ez a mű is inkább álmodozó és személyes, mint virtuóz módon kinyilatkoztató. Várdai István, a zenekar művészeti vezetője és napjaink egyik legkeresettebb csellistája pedig minden bizonnyal értő módon tolmácsolja majd Schumann művét. 

Csajkovszkij Firenzei emlékét a szerző a Szentpétervári Kamarazenei Társaságnak ajánlotta, köszönetként, hogy az együttes tiszteletbeli tagjává választotta. A címe onnan ered, hogy a szerző több témáját is egy firenzei tartózkodása során vázolta fel. A mű ennek ellenére nem hordoz szándékosan olasz hatást, sokkal inkább Csajkovszkij kiforrott stílusát érezni benne, melyben van valami oroszos,  franciás, németes és olaszos is, de mindenekelőtt érzelmes, szeszélyes és kicsiszolt.