Ezen az estén különböző stílusokban, különböző országokban és különböző érzelmekben álmodozhatunk és táncolhatunk. Mindegyik műben van valami tánc és valami álomszerű. Dvořák Cseh szvitje szép példája annak, ahogyan a nemzeti romantikában a szviteket (táncfüzéreket) is megpróbálták új tartalommal megtölteni, a korábban ismert táncokat néptáncokkal, népies karakterrel helyettesíteni. Dvořák zenéjében a nyitány pastorallá válik, majd egy polka következik, a menüettet egy sousedká helyettesíti, majd egy románc és egy viharos finálé zárja a művet.

Kovács Zoltán ma élő magyar zeneszerző, először fagottosként vált ismertté, de több évtizede folyamatosan komponál. Az Álomtáncok 2000-ben keletkezett, egy tételből álló mű, és amellett, hogy egy álmodozó és táncoló zene, egyúttal klarinétverseny is. A mű sikerét is jelzi, hogy azóta már megszületett az Álomtáncok 2 és az Álomtáncok 3 című kamaramű is a szerző műhelyében. Maurice Maeterlinck fiatalkori szimbolikus drámája nagy hatást gyakorolt a századforduló zeneszerzőire. Debussy, Schönberg és Fauré is komponált Pelléas és Melisande című művet. Fauré egy angol felkérésre kísérőzenét írt, melyet hamarosan szvitté is átdolgozott. Érzékeny zenéje, finom utalásai, félszavakra jellemző gesztusai kiválóan illeszkednek az irodalmi mű szimbolizmusához és a történet balladai tragikumához.

Debussy Kis szvitje eredetileg négykezes zongorára készült, de többen is átdolgozták zenekarra. Ezek közül a leghíresebb a Debussy tanítványa, Henri Büsser által készített átirat. A négy tételből álló szvit bővelkedik a képszerű részekben. Ez az első két tétel címeiben (Vitorlázás, Felvonulás) is megjelenik.