A Titanic története eddig minden formájában sikert aratott. A tragédia híre a maga korában bejárta a világot, a film az egyik legismertebb alkotás lett a filmtörténetben, zenéje pedig önálló zeneműként is ismertté vált. De el lehet mondani ezt a történetet tisztán a hangszerek nyelvén? Meg lehet fogalmazni máshogy, nem hollywoodi stílusban? Ezt hallhatjuk meg a koncert elején.
Richard Strauss hosszú életet élt. Ismerhette a nagy romantikusokat, mindenekelőtt Wagnert, volt elsőszámú dirigens Bécsben és Berlinben, testközelből nézett végig két világégést, gazdasági válságot és kemény diktatúrát; élharcosa volt a zenei modernizációnak és a tonalitás szétfeszítésének. Élete utolsó időszakában az érett emberek bölcsességével találkozott az elmúlással, és nemcsak találkozott vele, hanem meg is szólította, tegező hangnemben beszélt vele, és a beszélgetésből maradandót alkotott. Pasztircsák Polina méltó tolmácsolója Richard Strauss női hőseinek, a Négy utolsó ének pedig különlegesen személyes hangot kap az előadásában.
Dvořák Déli boszorkányának története a cseh mondavilágon alapul, melyben egy szófogadatlan gyerek és fenyegetődző anyja között egyszer csak tényleg megjelenik a boszorkány, hogy elrabolja a gyereket. A dulakodás a gyerek halálával végződik.
Schubert 6. szimfóniája szinte elbújik az őt körülvevő szimfóniák között, éppen ezért ritkán hallható. Pedig minőségben és ötletgazdaságban nem marad el a nagy testvéreitől, csak azokban volt még valami olyan különleges vonás, ami rendszeresen magára vonja a figyelmet. Kovács János és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tudása úgy foglalja egységbe ezeket a műveket, mintha a szerzők egymásra reflektálva írták volna.

Hallgasson bele! (R. Strauss: Négy utolsó ének)