Két tíztételes szvit és egy francia fagottverseny adja ennek a koncertnek a műsorát. Purcell halála évében, 1695-ben komponált kísérőzenét Aphra Behn drámájához, mely egy spanyolországi uradalmi ármánykodást állít színpadra, sok negatív szereplővel és némi rasszista felhanggal. Purcell zenéje viszont inkább csak a nyitányban jeleníti meg a dráma sötétségét, utána a barokk szvit szabályai szerint tánctételek következnek.
Jean Françaix a 20. században alkotott, versenyművei közül több is fontos helyet foglalt el az adott hangszer irodalmában. Az ilyenek közé tartozik az 1979-ben komponált Fagottversenye is. Françaix stílusa leginkább neoklasszicizmushoz sorolható, pályatársaival ellentétben soha nem hagyta el teljesen a tonalitást, mindig fontos volt számára a jól felépített zenei forma is.
A műsort Benjamin Britten variációi zárják, Purcell művéhez hasonlóan tíz tételben. Frank Bridge Britten tanára volt. Az ő egyik vonósnégyesre íródott Idyll-jéből választott ki Britten egy témát, hogy új zenekari darabot komponáljon egy 1937-es salzburgi fesztiválra. Egyes zenetörténészek szerint az Adagio Bridge méltóságát képviselte; az Induló az energiáját; a Románc a báját; az Olasz ária a humorát; a Bourrée a hagyomány tiszteletét; a Bécsi keringő a lelkesedését; az Örökmozgó a vitalitását; a Gyászinduló az együttérzését; a Dal a tiszteletét; a Fúga a szakmai tudását.